Aktuális

Újra Természetjáró





Csendes havazásban indultunk végre újra útnak a Természetjáró szakkörösökkel. A táj megunhatatlanul szép, s mint mindig, most is nyugalmat és derűt árasztott. A Pinka-völgy téli arculatát, s természeti jelenségeit Horváth Benjámin, 3. osztályos tanulónk örökítette meg a képgalériánkban látható fotókon – csodáljátok meg Ti is!

Tanulj játszva! Tehetséggondozás iskolánkban



A tanév elején hirdettük meg „Tanulj játszva” elnevezéssel tehetséggondozó versenyeink és foglalkozásaink sorát. Ennek keretében minden hónapban más és más tantárgy mutatkozik be nem a tananyaghoz köthető ismeretek és feladatok felsorakoztatásával, hanem a készségszintű ismereteket célzó játékos és érdekes megmérettetésekkel, vagy akár tehetséggondozó foglalkozásokkal. Célunk az volt a program indításakor, hogy a tanóra és tananyag kínálta keretekből kilépve, akár azon túlmutatva adjunk tehetséges és érdeklődő tanulóinknak lehetőséget arra, hogy kipróbálhassák tantárgyi tudásukat, képességeiket. Októberben a természettudományos tantárgyak, novemberben a magyar nyelv és irodalom, decemberben a matematika, januárban a történelem terén magukban tehetséget és motivációt érző diákok tehették próbára magukat. A félév lezárásával itt az ideje, hogy beszámoljunk a részeredményekről:

PontVelem 1. helyezés



Mint évek óta mindig, most is részt veszünk a PontVelem használt elem és e-kütyü gyűjtőversenyében. A 2020-as őszi időszakos versenyében iskolánk – mint Vas megye legtöbb használt mobiltelefont és e-kütyüt gyűjtő iskolája – 35 000 Ft alapítványi támogatásban részesült.

Iskolánk iránt érdeklődők számára



Az alábbiakban elérhető videót azok számára készítettük, akik érdeklődnek intézményünk iránt, ám a jelenlegi helyzetben sajnos nincs módjuk a személyes találkozásra. Ha az elhangzott információkon túl lenne kérdésük, forduljanak hozzám bizalommal elérhetőségeink bármelyikén.

Rajzpályázataink


A 2020-21-es tanévben a megszokottól eltérően nem csupán egy, hanem két rajzversenyt is hirdettünk tanulóink számára, két különböző témában. Hagyományosan az „Állatok világnapja” alkalmából, és rendhagyó módon „Egészségnapunkon”, az egészséges életmód népszerűsítése okán. Lelkes, és művészi hajlammal megáldott diákjaink számos alkotást készítettek, melyeket a tantestület tagjai értékeltek, majd a rendhagyó módon, online szervezett karácsonyi ünnepségünk után az osztályfőnök segítségével díjaztunk. A legjobb munkák megtekinthetők iskolánk folyosóján rendezett kiállításunkon. Köszönjök a csodaszép és kreatív rajzokat.

Törp Suli - iskolaelőkészítő


Kedves Iskolajelölt Törpök,
Tisztelt Szülők!


„Törp Sulink” iskolaelőkészítő foglalkozásaival az idei tanévben is személyesen várna Benneteket, de a járványügyi helyzet miatt erre a hagyományos módon most nincs lehetőség. Ezért online formában tervezzük az okosító oktatást, a tanító nénivel történő ismerkedést és az intézménybemutatást is.

Rendhagyó tanóra



Iskolánk nemzetiségi mivolta miatt az órarendi keretben megvalósított népismereti órák különösen fontosak a helyi értékeink, kultúránk, hagyományaink megőrzésében, továbbadásában, ápolásában. Ezért nem csupán különböző taneszközök, hanem gyakorlati tapasztalás segítségével is bővítjük tanulóink tudását e tekintetben.

Rendkívüli szünet

Tisztelt Szülők!



Ezúton is tájékoztatni szeretném Önöket, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma 1. osztályosaink számára 2020. november 27. (péntek)-től december 4. (péntek)-ig rendkívüli szünetet rendelt el.

Felsőcsatár, 2020.11.26.
Szegleti Veronika
intézményvezető

Segítség kérése


 
 

Tisztelt Szülők!

 
 

Mint arról már a korábbiakban tájékoztattam Önöket, iskolánk a helyi önkormányzattal közösen sikeresen pályázott a Magyar Kézilabda Szövetség Tornaterem felújítási programjának részeként aszfaltos tornapályánk rekortán borítással ellátott újjáépítésére.

Hárompróbázók és a szerencsefia /-lánya


„Egyszer volt, hol nem volt”… kezdődhetne így is ez az írás, de a folytatásban nem az „Óperenciás-tengeren túl” szerepelne, hanem az, hogy „a felsőcsatári iskola 5. osztályában”… Tehát hogy is szól ez a mese?

Mese, mese, mátka, mesenapot az iskolába!



Már hagyományos, hogy szeptember 30-án mesenapot tartunk iskolánkban, és idén sem feledkeztünk el megemlékezni Benedek Elek mesegyűjtő és -író munkásságáról, népmeséink világáról. Hogy is ünnepelhettük volna ezt a napot, ha nem mesékkel, mesés játékokkal? Idén is „ellátogattak” Meseország nagykövetei az alsós osztályokhoz, igaz, digitális alakot öltöttek, de a mesék világában nem is csoda, ha képesek a szereplők átváltozásra. A színjátszószakkörösökből lett meseországi nagykövetek mesemondását videofelvételről hallgathatták a kicsik, és így elevenedhetett meg a csillagszemű juhász, megfélemlíthette Kacor király az állatok seregletét, hangosan kukorékolt gyémántkrajcárjáért a kakaska, sebesen szárnyalhatott Szélike királykisasszony. A gazdag magyar mesekincs az ötödik osztályosokat hárompróbázásra hívta, akik három napon keresztül különböző mesés próbatételekkel bizonyíthatták rátermettségüket, tudásukat a mesékkel kapcsolatban, hogy aztán elnyerjék megérdemelt jutalmukat. Követő programként könyvjelzőkészítő versenyt hirdettünk az alsósóknak, melyre szeretettel várjuk a szebbnél szebb „mesés” könyvjelzőket.

Egészségnap




„Apró lépések az egészség útján” - Szeptember 25-e az „Egészségtudatos gondolkodás és mozgástevékenységek” témanapja volt. Diákjaink figyelmét tanórai játékos foglalkozások és mozgásos feladatok segítségével irányítottuk a téma felé, mely napjainkban különösen aktuális. A gyermekek örömmel végezték a tudatos- és egészségtudatos vásárlással, az alvás fontosságával, a feszültség csökkentésével és a tréfás mozgás örömével kapcsolatos feladatokat. Reméljük, egy-két apró momentum mindenkiben kicsírázott, s ennek segítségével megteheti azokat a bizonyos lépéseket az egészség útján. Egészségetekre!

Módosított intézkedési terv



MÓDOSÍTOTT INTÉZKEDÉSI TERV 2020. szeptember 29.

Módosított intézkedési terv



MÓDOSÍTOTT INTÉZKEDÉSI TERV 2020. szeptember 9.