Aktuális

Projekt lezárása



Projekt lezárása

Lezárult a BIG_inn AT-HUprojekt, melynek iskolánk is részese lehetett az elmúlt években. Igaz a járványügyi helyzet némileg nehezítette az eredeti elképzelés megvalósulását, tanulóink aktív kapcsolattartását különböző közös, a fenntarthatóság pedagógiájának megvalósítását szolgáló programokon keresztül a célnyelvi ország diákjaival, ám mégis sokat gazdagodhattunk, sok új ismeretre tehettünk szert az együttműködés során. A közös munkával készült oktatási segédanyagok, a gyerekek körében nagy sikert arató Bee-Boot-ok, a szemináriumi és hospitálási, valamint konzultációs részvételeken túl az iskola és a velünk kapcsolatban álló környékbeli intézmények a pályázat keretén belül fejlesztett kétnyelvű, több korosztály számára is jól használható társasjátékokkal is gazdagodhattak. Emellett a projekt részeként intézményünkről egy bemutatás, és egy speciális gömbkamerás felvétel is készült, mely az alábbi linken elérhető:

Magyar kultúra napja



Magyar kultúra napja vetélkedővel

Sikerrel lezajlott a Magyar kultúra napjára tervezett osztályok közötti vetélkedő január 20-án, az utolsó tanórában. A megmérettetésen a felső tagozatos osztályok 4-4 fős csapatokkal vehettek részt. Az osztályközösségek képviselői lelkesen és igyekezettel vettették bele magukat a kapott feladatokba. Volt, hogy telefonos kvízfeladatot kaptak, reklámszöveget kellett alkotni megadott szavak felhasználásával egy-egy hungarikumhoz, képkirakós játékban kellett jeleskedniük, magyar vonatkozású kifejezéseket kellett szókeresőben feleleveníteni, misztikus feladatban kellett számolási készségüket bizonyítani, rejtvényfeladatot végeztek. A csapatok nem csak magukért, de osztályukért is versengtek. Követő programként az osztálytársak bevonásával készítettek magyar vonatkozású tablókat. A teljesített feladatok után pontokat, szavazatokat gyűjtöttek, amelyből aztán összeállt a végeredmény. A jó hangulatú versengésnek ugyan csak egy osztály lehetett nyertese, de vesztese minden bizonnyal senki sem akadt. Sok új ismerettel és élménnyel gazdagodhatott minden résztvevője a napnak. Minden osztály nagyon szépen és eredményesen dolgozott, ezért a gratuláció és a dicséret mindenkit maximálisan megillet!

Sütőolajgyűjtés


Sütőolajgyűjtés

Tovább sikerült építenünk ökoiskolai tevékenységünket, mégpedig a szelektív hulladékgyűjtés több területre való bővítésével.

Mert vannak még jó gyerekek!


Mert vannak még jó gyerekek!

Olyan sokszor hallani, hogy számos viselkedési probléma tapasztalható a mai fiatalok körében, legyen szó az udvariasság, a szóhasználat, a példaértékű cselekedetek, egymás és a felnőttek iránti tisztelet kérdéséről. Sajnos, ezt a szomorú tényt mi sem tudjuk megcáfolni, de hiszünk abban, hogy az elharapódzó probléma dacára igenis vannak még jó gyerekek!

Légy Te is a hétköznapok hőse!

Légy Te is a hétköznapok hőse!

Ezzel a mottóval indult november 11-én a Zöld Európa Tanoda 7. és 8. osztályosaink számára tervezett foglalkozása, melynek témája a környezetvédelmi problémák, a környezet védelme volt, célja pedig, hogy a gyerekeket saját élményű, interaktív formában érzékenyítse a téma iránt, s szituációs játékok segítségével mélyítse el ez irányú kompetenciáikat.

Horvát szépkiejtési verseny


Horvát szépkiejtési verseny


Az idei tanévben iskolánk 5 horvátos tanulójával vettünk részt 2022. 10. 26-án, Kópházán a Nakovich szépkiejtési versenyen. Tanulóink közül ezúttal Pataki Kata 3. osztályos tanuló ért el 3. helyezést a saját kategóriájában.

Rendhagyó történelemóra


Rendhagyó történelemóra



Rendhagyó történelemóra elevenedett meg tanulóink előtt október 24-én. Rendhagyó volt a helyszínt illetően, hiszen a kultúrotthon színpadján zajlott. Rendhagyó volt a szereplőket illetően, hiszen az énekkarosok és a színjátszósok elevenítették fel a történelmünk 66 évvel ezelőtti eseményeit. Az időpont tekintetében is rendhagyó volt ez az alkalom, hiszen a naptár szerint jelzett nemzeti ünnepünkről egy napos „késéssel” emlékeztünk meg, de korántsem mulasztásból. Az élet írta a történelmet, úgy, hogy az 1956-os forradalom ünnepét abból a nézőpontból közelítettük meg, hogy a gyerekek értsék is, hogy mit ünnepeltünk a fellobogózott utcákkal, a televízióban bemutatott dokumentumfilmekkel, a munkaszüneti nappal. Egy minderre rácsodálkozó kisiskolást megformáló színjátszósunk – Kopácsi Fanni - kérdését, hogy „Mit is ünneplünk minden év október 23-áján?” akarta ez a rendhagyó történelmi utazás megválaszolni. Kalauzunk egy olyan fiú volt, aki ott volt a barikádokon, aki küzdeni akart népe szabadságáért és az igazságért. Ezt a fiút az első szereplésén máris kimagaslót nyújtó Taschler Dávid, a felnőttkori önmagát és apját Hérics Botond alakította nagy sikerrel. Mi nézők egy család szemszögéből láthattuk, hogy milyen egy tenni vágyó ifjú igazságérzetet, milyen egy őt megértő apa és őt féltő anya aggodalma. A színjátszósok között most először debütált az édesanya szerepében Czeglédi Eszter, aki elismerésre méltó tehetségről tett tanúbizonyságot. Megérezhettük, hogy milyen áldozattal járt a forradalmárok és hozzátartozóik részéről az igazságukért való kiállás. A forradalomárok szerepében Gáspár Kata, Hábetler Ádám, Králler Rebeka, Lukács Lili és Pehm Renáta voltak láthatók és hallhatók. A felcsendülő dallamokkal énekkarosaink sokat tettek hozzá a rendhagyó történelemóra hangulatához, elgondolkodtató mondanivalójához. Minden résztvevő megillette a tapsot a műsor végén, amelynek záró jelenetében el is hangzott: „Nekünk volt a legjobb történelemóránk!”

A papírgyűjtés


Papírgyűjtés

Szeptemberben gyűjtöttük a hulladék papírt, októberben értékeltük az eredményeket.

Virágosítási akció





Október 14-én iskolánk kertjeiben szorgoskodtak gyermekeink – ismét. A szülői segítséggel kialakított és beültetett ágyások megsínylették a nyarat, így szerettük volna újra széppé varázsolni azokat. Felhívásunkra virágföldet és számtalan gyönyörű növényt küldtek a szülők, melyeket a gyerekek saját kezűleg ültettek el, s a terepet is megtisztították a gyomnövényektől. Tapasztalatunk, hogy a diákok élvezik a kertészkedést, mely nem csak gyakorlatias ismereteiket bővíti, de testmozgásnak és kikapcsolódásnak, lelki feltöltődésnek is kiváló. Köszönjük a segítséget, a támogatást! 

Felhívás


 
 
 

Felhívás

A felsőcsatári iskola 2023-ban immáron 110 éve fogja szolgálni az általános iskolás korú gyermekek oktatását, nevelését.

Mesés szeptember



MESÉS szeptember

Ha szeptember, akkor….kezdés, tanórák, házi feladatok, tanulás és… MESÉS napok! Öröm találkozni a rég nem látott osztálytársakkal (még a tanárokkal is), öröm a sok nevetés, játék, ami újból betölti az iskola termeit. MESÉSek még a tanórák is. A szeptemberi utolsó en az alsó és felső évfolyamon egyaránt MESÉS pénteki napban lehetett része mindenkinek, aki esen játszik és szereti a MESÉKet. A ek MESEszereplői, a rettegett ok, a gonosz ok, a jóságos tündérek, a szépséges ok és a szegény ember legkisebb fiacskája, mind ellátogattak ánkba a magyar népMESÉK ján. MESEországból jött vendégek hoztak magukkal ájukban tanulságos és szórakoztató történeteket az alsós nek, a felsősök MESÉS totóban jeleskedhettek, ha bebocsájtást nyertek a MESÉK birodalmába és nél volt mindent látó ük. Igazán mesés volt ez, de hogy a többi is MESÉS legyen, MESErajzok készülnek sorra, amelyek közül a legjobbak MESÉS jutalomban fognak részesülni.

Jelentkezés a Törp Suliba



Kedves Iskolajelölt Törpök, Szülők!

A Törp Suli az idei tanévben is vár Benneteket az iskolaelőkészítő foglalkozásaira. Az itt tartózkodás során lehetőség nyílik a tanító nénivel történő ismerkedésre, az iskola felderítésére is.

Papírgyűjtés


Felhívás!


A Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola 2022. szeptember 26-án papírgyűjtést szervez. Kérjük ezért a lakosságot, amennyiben lehetőségük nyílik, a gyermekek részére tegyék félre összekötözve a papírokat. Sajnos a szállító a kartonok fuvarozását nem vállalta, ezért az iskolások csak papírt tudnak gyűjteni.

Értesítés



Tisztelt Szülők, Tanulók!

A 2022/2023-as tanév
ünnepélyes megnyitója
2022. augusztus 30-án
(kedd) 1715 órakor lesz az
iskola udvarán.
(Felsőcsatár, Petőfi S. u. 29.)

Tankönyvosztásra a tanévnyitó ünnepély
után, 1800 órakor kerül sor.

Szeretettel várjuk diákjainkat, szülőket,
hozzátartozókat.

Szegleti Veronika
intézményvezető

Értesítés


ÉRTESÍTÉS
iskolai étkezési térítési díj változásáról


Tisztelt Szülők!

Nyári ügyelet


ÜGYELET



Iskolánkban a nyári szünet alatt
a következő napokon tartunk ügyeletet

Június 29.
9.00 – 13.00
Boór Sándorné
Július 13.
9.00 – 13.00
Boór Sándorné
Július 27.
9.00 – 13.00
Szegleti Veronika
Augusztus 10.
9.00 – 13.00
Szegleti Veronika



Sürgős esetben az alábbi telefonon vagyunk elérhetők:

Farm- és színházlátogatás



A májusi hónap bővelkedik programokban. A Lázár Ervin Program keretében farmlátogatásra, színházlátogatásra is volt lehetősége több osztálynak is. Május 2-án a 2. osztályosok Rábahídvégre a Csodaszarvas Tájparkba kirándultak. Beszámolójukból kiderül, hogy először őshonos magyar állatokat nézhettek meg élőben. Találkozhattak gyöngytyúkkal, bivallyal, de óriás nyulakat is láttak. Az állatok villanypásztorral ellátott karámokban, illetve ólakban laknak. A nebulók kicsit sajnálkoztak, hogy nem simogathatták meg őket, de vezetőjük sok érdekességet mesélt róluk. Ezután kipróbálhatták az íjazást is, végül pedig a fennmaradó időt a játszótéren tölthették el. Mindannyian nagyon jól érezték magunkat, sok élménnyel tértek haza.

A Költészet napja iskolánkban


A Költészet napja iskolánkban

Az eddigiektől eltérő módon, némileg rendhagyóan ünnepeltük József Attila születésnapját. Az elmúlt években egész iskolát érintő színvonalas versmondó versennyel tisztelegtünk költőnk emlékének, ám a járványügyi helyzet tavaly és tavalyelőtt sem tette lehetővé egy ilyen nagyszabású közösségi rendezvény megszervezését.

Beiratkozás



Tisztelt Szülők!

Köszönöm, ha megtisztelik iskolánkat bizalmukkal, és gyermekük általános iskolájaként a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolát választják.

A víz világnapja



A víz világnapja


Ebben a tanévben a hagyományostól eltérő módon emlékeztünk meg a víz világnapjáról.

Március 15-e


Méltó megemlékezés nemzeti ünnepünkről


Színjátszósaink, énekkarosaink mindig nagy igyekezettel és odaadással készülnek, ha fellépésről van szó. Nemzeti ünnepeink mindegyikére színvonalas és értékes műsorral lepnek meg minket mindannyiszor. Így volt ez az idei március 15-e megünneplésekor is. A színpadon megelevenedtek a történelmi jelentőségű nap mozzanatai, versekkel, énekekkel és prózával tisztelegtek a szereplők Petőfi Sándor alakja és a forradalomban résztvevő hősök előtt. Dicséret illeti mindazokat, akik időt és munkát nem kímélve iskolánk apraját és nagyját mondanivalóval és élménnyel gazdagították ezen alkalomból. Köszönjük Nektek SZÍNJÁTSZÓSOK és ÉNEKKAROSOK!

Színházlátogatás 2022. március 10.


Klasszikus népmese új köntösben

A Soltis Lajos Színház vendégszereplésén vehettek rész ötödikeseink. A szombathelyi Weöres Sándor Színház adott otthont a zenés előadásnak, amelyben a gyerekek által jól ismert magyar népmese, Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi története elevenedett meg, ám egészen újszerű feldolgozásban. Rendhagyó volt a díszlet, a látványvilág és mi tagadás, az eredeti történet is új köntöst kapott. Megtapasztalhatta a közönség, hogy a klasszikus érték, mint egy magyar népmese, korántsem idejétmúlt, hiszen ha merész módon, de nem elrugaszkodottan, „divatos” ruhába öltöztetjük azt és a feldolgozás nem nélkülözi a látvány- és modern elemeket, az új erőre kaphat. Egy mesebeli utazás volt ez az előadás a csillagok és tündérek földöntúli világába, átitatva megannyi dallal és érzelemmel. Köszönjük a lehetőséget a színészeknek, alkotóknak, a színház munkatársainak és a Lázár Ervin Programnak, amelynek keretében megvalósulhatott ez a program.

NYÍLT NAPOK


Kedves Szülők, Nagycsoportos Óvodások!

A Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola
nevelői nyílt tanítási órákat tartanak a leendő elsősöknek
és szüleiknek.
2022. március 29-én és 30-án.