Aktuális

A Szülői Szervezet farsangi beszámolója


A Szülői Szervezet farsangi beszámolója

A szülőtársak nevében is mondhatom, hogy a farsangot nem csak gyerekeink, hanem mi magunk is nagyon vártuk. Idén is, az elmúlt évek tapasztalatai alapján szerveztük meg a télbucsúztatót. Találóbbnál találóbb, otthon készített jelmezeket láthattunk felvonulni az alsós gyerekek körében, és ötletesebbnél ötletesebb produkciókat adtak elő a felsősök. Nagyon jó látni, hogy az osztályfőnökök is aktív részesei az előadásoknak. Gratulálunk a nyerteseknek!

Farsangi diák beszámoló


Farsangi diák beszámoló

A terem nagyon szépen fel volt díszítve. Először az alsósok vonultak fel, majd a felsősök bemutatták az előadásaikat. Nagyon kreatív és izgalmas műsorokat láthattunk. Utána következtek a játékok, izgalmas vetélkedők és Just dance is volt. A sütik nagyon finomak voltak. Minden szülő kitett magáért. A nyolcadikosok tombolát árultak. Nagyon jó tombolákat nyertek a gyerekek. A napot limbóval zártuk. Szerintünk szuper volt a 2024-es farsang. Köszönjük a tanároknak !

Farsangi köszönet


Farsangi köszönet

Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
(Széchenyi István)


Kedves Szülők!

Bendegúz Nyelvész Verseny


Bendegúz Nyelvész Verseny

Kiválóan szerepeltek diákjaink a Bendegúz Nyelvész Verseny Vas vármegyei fordulóján. A döntőbe három diákunk jutott, akik korosztályukban kiemelkedő eredményt értek el.

Rendhagyó irodalomóra


Rendhagyó irodalomóra

Felső tagozatos diákjainknak a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Nemzeti Művelődési Intézet, és Horvátlövő Önkormányzatának könyvtára jóvoltából lehetősége volt megtekinteni azt a buszon érkező Petőfi-kiállítást, mely Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója apropójából készült, és azóta járja az országot.

Karácsonyi üzenet


Karácsonyi üzenet

„A karácsonyt kicsi és nagy egyaránt várja. A kicsik sok ajándékot, a nagyok pihenést, nyugalmat remélnek tőle. A karácsony nem csak egy ünnep, hanem egy érzés. Az ünnep szépségét nem az ajándékok nagyságával kell mérnünk, hanem egy olyan ajándékkal, amiből mindenki részesülhet, amit mindenki adhat, ez pedig a szeretet. Az összetartó család kell, hogy ápolja az ünnepelni tudás művészetét és adja át azt a következő nemzedéknek.”

Nemzetiségi nap


A téli ünnepek

Ez volt a téma az idei nemzetiségek napján, melyet hagyománynak megfelelően decemberben tartottunk iskolánkban. A rendhagyó nap különös jelentőséggel bírt, hiszen generációk találkozása is volt egyben. Iskolánk egykori tanulója, Horváth Sándor volt, aki a jelenkor iskolásainak mesélt. Sanyi bácsi téli meseládájából sorra kerültek elő a téli ünnepnapokat jelképező kellékek, Katalin naptól Vízkeresztig. Érdekes, ismereteket bővítő és megható délelőtt volt ez, ahogy kicsik és nagyok, idősebbek és fiatalok együtt emlékeztek meg arról, miként is élték és élik meg a nemzetiségek az ünnepeket. Milyen szokásaik voltak, hogyan jósolták meg az időjárást, a leendő férj nevét, a bőséget, a jövő évi termést; hogyan élték meg a szeretet, a család ünnepét együtt, keresztény módon.

Mikulás



A Mikulás

2023. dec. 6-án a Mikulás nemcsak Mikulás csomagokat hozott, hanem jól megrázva a szakállát, gondoskodott a gyönyörű, szép havas tájról is Felsőcsatáron és környékén. Már kora reggel, az iskolába való érkezéskor a Mikulás segítői biztosították a jó hangulatot, ugyanis közeledve az épülethez egyre jobban lehetett hallani a hangulatos Mikulás dalokat.

Mosolymanók



Mosolymanók



A PontVelem Program a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve idén karácsonykor is nagyszabású jótékonysági akciót szervezett az általános iskolákban a Belügyminisztérium Köznevelésért Felelős Államtitkársága és a GLS Hungary csomaglogisztikai szolgáltató támogatásával, így természetes volt, hogy a mi iskolánk is csatlakozik ehhez a jótékonysági akcióhoz.

Elsősegély nyújtási gyakorlat



HA KELL, MENTS ÉLETET!



Iskolánk egyik célja, hogy a diákok is megismerkedjenek az újraélesztés egyszerű és könnyen elsajátítható alapjaival. Ennek jegyében intézményünk felsős gyermekei is átismételhették és gyakorolhatták a bajbajutott embertársaiknak nyújtott első – és ezáltal talán legfontosabb segítség nyújtását. A kiscsoportos foglalkozások során minden diák többször is elvégezte „élőben” a stabil oldalfekvésbe helyezés- és az újraélesztés megkezdésének lépéseit. Bízom benne, hogy ha arra kerül sor, mindannyian büszkén mondhatják magukról: „Segítettem egy embernek életben maradni!”

A Diák Önkormányzat adventi délutánja



Adventi délután és gyertyagyújtás

2023. december 1-én, péntek délután nagyon sokan éreztük úgy az iskolából, hogy szívesen maradunk és adventi hangulatba öltöztetjük az iskolát. Az adventi délután nagyon jó hangulatban telt, jó érzés volt, hogy az iskola adventi koszorúját mi nyolcadikosok készíthettük el, míg a kisebbek az iskola folyosóját, előterét díszitették. A diákoknak süteményben (köszönjük Derbákné Reni néninek) és forró teában ( köszönjük Kranczné Marina néninek) is részük volt. Mindannyiunknak jó érzés reggelente úgy bejönni, hogy feldíszített iskola fogad bennünket. Ez a délután a hétfő reggellekkel folytatódik, amikor is az egész iskola együtt gyújtja meg a soron következő adventi gyertyát. Az első gyertyagyújtásnál közösen elénekeltük az Adventi hírnök es az Ó, jöjj ó jöjj című énekeket. Jó érzés volt kora reggel ezzel a kis programmal indítani a hetet.

Gyümölcsnap



Gyümölcsöző november

A november iskolánkban rendszerint az egészségvédelemről, az egészség megőrzéséről szól. Osztályfőnöki órák keretében témába illó beszélgetések, játékok, bemutatók zajlottak, emellett gyümölcsnapot szerveztünk közösségeinkben. Az otthonról hozott gyümölcsök elfogyasztásával mindannyian tettünk egészségünkért, hiszen ahogy mondani szokták: „minden nap egy alma, a betegséget távol tartja”. És persze nem „csak alma” került elő a táskákból. Körte, banán, szőlő, kivi, mandarin, narancs egyaránt jutott. Közösen tisztítottuk, hámoztuk a gyümölcsöket, és közösen készítettük el a bőségtálakat. Voltak, akik gyümölcssaláta készítésével próbálkoztak. Az egészséges táplálkozás mellett az igazi élményt a gyümölcsös vitaminbomba közös elfogyasztása jelentette.

Jutalomnap 2023. november 15.



JÓ kis csapat ez!

Akik figyelemmel kísérik iskolánk rendezvényeit, azok új színfoltként értesülhettek a tavalyi évben a tanulásmentes jutalomnapjainkról. Igen, Felsőcsatáron értékeljük azt, ha valaki jó hírét viszi iskolánknak, aki közösségi helytállásával, segítőkészségével, tenni vágyásával, viselkedésével jó példa Mindenki számára. Ahogy a múlt tanévben, úgy idén is elhatároztuk, hogy jutalommal szeretnénk értékelni azt, ha valaki a szó legnemesebb értelmében JÓ.

Pályaválasztási és Képzési Kiállítás


Pályaválasztási és Képzési Kiállításon jártunk

A Vas Vármegyei Kormányhivatal Pályaválasztási és Képzési Kiállítást szervezett 2023. november 8-9-én a HALADÁS Sportkomplexum épületében. A kiállításra a felső évfolyam diákjait várták, elsősorban a 7.-8. osztályos tanulókat. A mi hetedikeseink és nyolcadikosaink sem maradhattak le a rendezvényről, ahol a vármegye képzési lehetőségekről tájékozódhattak.

Halloween Party iskolánkban


Halloween Party iskolánkban

Diákjaink nagy örömére 2023. október 27-én, pénteken, az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap délutánján került megrendezésre a Halloween Party. A partyn részt vettek a 4., 5., 6. és 7. osztályos diákok.

Mese, mese mátka…. mesés rajzok az iskolában



Mese, mese mátka…. mesés rajzok az iskolában

Szeptember végén rendeztük meg a népmese napját iskolánkban és a rendezvényhez kapcsolódóan hirdettük meg a mesékhez kapcsolódó rajzversenyünket az alsósok körében. Az elkészült rajzok közül kiválasztani az osztályok legjobbját nem volt egyszerű, hiszen sok kidolgozott és szép pályamű érkezett. Íme a végeredmény és a Díjazottak:

Az állatok világnapja



Állatok világnapja a Múzeumfaluban


Az állatok szeretetére és tiszteletére való nevelést fontos feladatunknak tekintjük – nem csak a fenntarthatósági célok megvalósítását segíti, de gyermekeink érzelemvilágát is gazdagítja, segít a stressz leküzdésében és egyszerűen örömet okoz. E gondolatok jegyében látogattunk el október 3-án és 5-én a Múzeumfalu által szervezett állatok világnapi programra. Több helyszínen próbálhatták ki diákjaink mesedramatizáló kedvüket, rajzkészségüket, de ezen felül „állati családokat” alapítottunk, átérezhettük, hogyan lehetett élni áram, hűtő, bevásárlás nélkül, állatokat simogathattunk. Boldog, békés délutánt töltöttünk a szabad ég alatt és élményekkel telve tértünk haza.

A népmese napja



Mese, mese mátka….

…pillangós madárka… egyszer volt, hol nem, volt…. illa berek, nádak, erek… Ki ne tudná, hogy ezekkel a kifejezésekkel Meseország színes és fantáziadús világa tárja ki kapuit? Ezen a kapun minden alsósunk bebocsátást nyert a népmese napjának keretében, szeptember 29-én.

Papírgyűjtés



FELHÍVÁS PAPÍRGYŰJTÉSRE
 

Eleged van / Elege van az újsághegyek egyik helyről a másikra rakosgatásából?  Kapcsolódj be Te is / Kapcsolódjon be Ön is a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola diákjainak a papírgyűjtésébe! Szívesen fogadjuk az újsághegyeket, számunkra a hulladékpapír nagy érték!

Lázár Ervin Programok



Egy nap, két kulturális élmény

A tanévkezdéssel szinte egy időben elkezdődött a Lázár Ervin Program keretében megvalósuló kulturális rendezvények szervezése. Ennek köszönhetően három osztályunk is részesülhetett már a színház, a zenehallgatás élményében. Szeptember 19-én harmadikosainkhoz ellátogattak a Mesebolt Bábszínház művészei, és Királyok Könyve című előadásuk közben az Árpád-házi királyok alakjával és korával ismerkedhettek a kisdiákok. Még aznap a felsős osztályok közül a hatodikosok és a hetedikesek a Savaria Rézfúvós Együttes „Még a slagból is zene szól” műsorán vehetettek részt. A humor, a játék, a komoly és könnyűzene harmonikus összefonódása maradandó élményt, tudást adott a gyerekeknek. Erről mi sem tanúskodik jobban, mint Hábetler Ádám (6. osztály) írása:

Pályaorientációs nap



Pályaorientációs nap

A pályaorientációs nap nagyon meghatározó élmény és segítség lehet a szakmaválasztásban. Persze nem ekkor fog eldőlni, hogy ki milyen pályát fog választani magának, de jó tapasztalattal szolgálhat a munka világával, az egyes foglalkozásokkal kapcsolatban.