Aktuális

A Víz Világnapja


Az elmúlt évhez hasonlóan idén is a természetben, és „vízközelben” ünnepeltük meg az élőlények számára nélkülözhetetlen lételem, a víz számára kiemelt jeles napot. Felső tagozatos diákjaink a Nyugat–dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakembereinek segítségével Pornóapátiba látogattak el a Pinka–patak partjára két rendhagyó tanóra keretén belül. Alsósaink pedig egy túrát tettek a felsőcsatári hallépcsőhöz. Mindkét program nagy jelentőséggel bírt élővizeink védelmének érdekében, hiszen tanulóinknak lehetősége volt gyakorlati úton is megtapasztalni a közvetlen környezetükben lévő élővizek természeti értékét, valamint a benne élő élővilág megismerésére is sor kerülhetett.

„A ROVAROKÉRT” projekt

Korunk fenyegető ökológiai problémái közé felsorakozni látszik a rovarok számának rohamos csökkenése. Eltűnnek élőhelyeik, pusztítjuk őket a permetszerek, műtrágyák kiszórásával. A világ számos pontján ma már az emberek porozzák be ecsettel a gyümölcsfákat, s elképzelni is nehéz, milyen kevés növényfaj élné túl, ha végképp eltűnnének a megporzást végző rovarok! Rossz érzés olyan jövőt elképzelni, amelyben nincs virág, gyümölcs, termés, pillangó, méhecske…

Beiskolázási felhívás 2019

FELHÍVÁS
a Szombathelyi Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolákba, a 2019/2020. tanévre történő beíratásra

 

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2019/2020. tanévre, az első évfolyamra történő általános iskolai beiskolázásra az alábbi eljárásrend szerint kerül sor:

Vámpír, cseresznye, babakocsi…

Idén az iskolai farsangunkat 2019.02.22-én tartottuk meg. Hagyományosan délelõtt tanítás volt, közben az 5. és 7. osztályosok karneváli díszbe öltöztették kultúrotthont. A farsang 14:00-kor kezdõdött az alsósok jelmezes felvonulásával. Sok ötletes, kézzel készített jelmezt láthattunk, köszönet érte a szülõknek, nagyszülõknek. Minden kisiskolás mondott egy, a jelmezéhez kapcsolódó verset vagy énekelt egyet. Ezután következtek a felsõsök: az 5. osztályosok minyonokként bohóckodtak, a 6. osztályosok legyekként repkedtek, a 7. osztályosok pingvinként táncoltak. A 8. osztályosok elénekelték, hogy milyen nehéz diáknak lenni. Jól szórakoztunk rajtuk, sokat nevettünk. A tanári kar átköltötte a Z’zi Labor egyik klasszikus számát: a tanár nénik asszonykórusként járták a csárdást, a tanár bácsik pedig rockerként szórakoztatták a közönséget.

Rendhagyó Magyar kultúra napja


 
 

Ahogy már korábban beharangoztuk, a Magyar kultúra napjára tervezett osztályok közötti vetélkedő január 22-én, az első két tanórában sikerrel lezajlott a felsős osztályok között. Tevékeny segítői voltak a versengésnek a diákönkormányzat tagjai, de öröm volt látni, hogy az osztályközösségek tanulói lelkesen és igyekezettel vettették bele magukat a kapott feladatokba. Volt, hogy kódot kellett fejteni, hungarikumokat kellett szókeresőben feleleveníteni, fejtettek rejtvényt, totót töltöttek ki, verset írtak, tablót készítettek. Minden osztály nagyon szépen és eredményesen dolgozott, példaértékű hozzáállással, igyekezettel és versenyszellemmel volt mindenki, ezért a gratuláció és a dicséret mindenkit maximálisan megillet!

Karácsonyvárás (videóval)


 
 

Furulyásaink, énekkarosaink és színjátszósaink igazán színvonalas ünnepi műsorral ajándékoztak meg minket a 2018-as év utolsó tanítási napján. Oscar Wilde: A boldog herceg című írásának színpadra szánt változata mindannyiunk számára egyértelművé tette a karácsony igazi mondanivalóját, jelentőségét. A műsor nagy sikert aratott a gyerekek körében annak ellenére, hogy nem a ma oly divatos interaktív eladás teremtett ünnepi hangulatot.

Karácsonyi vásár


 


Ünnepi műsorunk után került sor hagyományosan megszervezett karácsonyi vásárunkra, melyre tanulóink, szüleik és az iskola pedagógusai már hetek óta készültek különböző ajándéktárgyak alkotásával. A vásári forgatagban szép számmal keltek el portékák, rengeteg ötletes megoldás született az osztálykasszák gyarapítására.

Örökös Ökoiskola


Intézményünk a 2010–11-es tanévben indította el ökoiskolai programját az első sikeresnek ítélt pályázat benyújtásával. Már amikor az első önértékelési táblázatot töltöttük ki Vargyasné Köbli Lilián tanárnővel, megfogalmazódott bennünk, hogy valóban sokrétű Öko–tevékenységet végzünk intézményünk falai között. Azóta ez irányú pedagógiai munkánk fokozatosan bővült új elemekkel, és az újra, és újra megújított pályázatokban vállalt előremutató feladatok minden esetben teljesültek, megvalósultak.

Ádventi Szavalóverseny Horvátzsidányban


2018. december 7-én 5 iskola 38 versenyzője gyűlt össze tanáraikkal a Horvátzsidányi Általános Iskolában, hogy a házigazdákkal együtt megnyissanak egy kellemes hangulatú horvát irodalmi délelőttött. Az iskola immár harmadik alkalommal rendezte meg a regionális horvát nyelvi vers- és prózamondó versenyt a gradistyei általános iskolák 1‑4. évfolyamos tanulói számára. Iskolánkat Berzsenyi Bendegúz, Glavanovics Marcell, Pezenhoffer Hanna, Vörös Hanna, Feigl Hanna, Hérics Botond, Mesterházy Borbála, Tóth Dóra, Bálint Konrád és Kiss Patrik képviselte. A verseny két kategóriában zajlott. A szavalatok megalapozták a karácsonyvárást, kicsit átéltük a közelgő ünnep varázsát. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a zsűri mind a két kategóriában összefoglalta a verseny tapasztalatait, tanulságait, a versenyzők erősségeit és az esetleges javítandó területeket. Ezután került sor a kategóriák helyezettjeinek díjazására.
 

„Egy mese mindenkinek jár!”

A téli ünnepek közeledtével mindannyiunk szívében él a vágy, hogy gyermekkorunk meséi, és a csoda, amely azokban rejlik, valóra váljék és mindenkinek szép, meghitt karácsonya legyen. Ilyentájt a jótékonysági kezdeményezések többsége is nagyobb sikert könyvelhet el.

Vas Zala Megyei Német Nemzetiségi Vers- és Prózamondóverseny


Iskolánk tanulói az idei évben is szép eredményeket értek el a hagyományosan megrendezésre kerülő Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei fordulóján. A tanulók évfolyamonként két kategóriában versenyeztek, melyekből az 1-4. helyezett jutott tovább a mosonmagyaróvári regionális fordulóba.

„Tegyük szebbé közösen több ezer gyerek karácsonyát!”

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Mint minden év végén, úgy az idén is szeretnénk csatlakozni jótékonysági kezdeményezéshez a rászoruló, nehéz helyzetben lévő gyermekek megsegítése érdekében. Ennek célja az adományozás általi jótetten túl, hogy diákjainkat érzékenyebbé tegyük a szűkösebb körülmények között élők megsegítésének jelentősége iránt.

Boldogiskola Felsõcsatáron

A napokban iskolánk is megkaphatta azt a szakmai eszközcsomagot, amelynek segítségével megvalósíthatja „Boldogiskola” programját az általános iskola két évfolyamán a hetedik és a második évfolyamon. Az intézmény két pedagógusa vállalta magára azt a feladatot, hogy minden hónapban egy órát a „boldogságra való nevelésnek” szentel, és tudatosan irányítja tanulóit a pozitív önértékelés, és megsegítés felé. A sikeres pályázatnak köszönhetõen egyéb kezdeményezésekhez, programokhoz is lehetõségünk lesz csatlakozni, amelyek kapcsán elõsegíthetjük diákjaink életének pozitív szemléletû alakulását. A szeptemberi, és októberi órákon már megvalósítottuk a program egy részét, tanulóink aktívan és szívesen vállaltak szerepet a nekik szánt feladatokban.

Pályaorientációs nap


Különleges pályaorientációs napot szerveztünk diákjainknak az iskolánkban. Különböző szakmák képviselőit hívtuk meg a diákság elé, hogy minél több hiteles forrásból származó élményt hallhassanak a bemutatott szakterületek tekintetében. Így a tanulók megismerkedhettek a tűzoltók, természetőrök, gazdálkodók, varrónők, rendőrök és a kőművesek hétköznapi munkájával. A rövid élményszerű beszámolók tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy a gyerekek tájékozódjanak a szakmákban rejlő lehetőségekről, és első kézből juthassanak hozzá ismeretekhez az azokhoz kötődő gyakorlati tudnivalókról.

Sikeres könyvtárbővítési pályázat

Bár kicsi, de annál barátságosam kuckó iskolánk épületén belül a könyvtár. Az állományában megtalálható könyvek, folyóiratok, CD-k, DVD-k egyaránt szolgálják a napi oktató és nevelő munkát, a diákok ismeretszerzését, valamint a tartalmas és élményközpontú kikapcsolódást. Igyekszünk minél több lehetőséget megragadni abból a célból, hogy bővítsük állományunkat, beszerezzünk új és hasznos kiadványokat.

Legyen a Te kedvenced is A Pál utcai Fiúk!


Sokan vagyunk, akiknek gyerekkori kedvenc olvasmánya lett Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című ifjúsági regénye. A mai diákok közt is van szépszámmal, akiknek elnyeri tetszését a mű, sőt világszerte számíthat rajongókra, hiszen a 1907-ben megjelent regényt 35 nyelvre fordították le és Olaszországban, Brazíliában kötelező, Lengyelországban és Japánban ajánlott olvasmány az iskolákban. Hogy a kort, a szereplők eredeztethető alakjait, és a történet érdekességeit még inkább megismerhessük, interaktív vándorkiállítást szervezett a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Móra Kiadó, amely a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárba is eljutott. Ha már helybe jött a tárlat, ötödikeseink sem akartak lemaradni róla. Megismerkedhettek a szerző rövid életútjával, még eredeti hangfelvételen „szólt is hozzájuk” Molnár Ferenc, megtudhatták, hogy milyen valós személyekről mintázta regénye hőseit az író, milyenek voltak a regény korában a benne szereplő helyszínek, kezünkbe vehették az érmét, amivel akkoriban fizettek, megtapasztalhatták, hogy mi is az a gitt, de még igazi gittegyleti pecsétet is nyomtathattak!

Pályaorientációs nap


2018.10.18-án a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által megszervezett pályaorientációs napon vettünk részt iskolánk hatodikos és hetedikes tanulóival.

Halloween


2018.10.25-én, csütörtökön angol óráink keretén belül ismét megtartottuk hagyományosnak mondható Halloween-partynkat. A 4., 5. és 6.,8. osztályos tanulóink vehettek részt ezen a színes délutánon. A tanulók természetesen be is öltözhettek különböző jelmezekbe, amit nagyon élveztek. A délután folyamán színezhettek, feladatlapokon szókeresős játékokban ügyeskedhettek, illetve a nagyobbak érdekes szövegeket olvashattak a Halloweennel kapcsolatban. Ezt követően csapatokban plakátokat készítettek. Emellett megvendégeltük őket egy kis frissitővel is, illetve a diákok hoztak egy kis nassolnivalót.

Méltó módon emlékeztünk meg 1956 hőseiről


 
 

Az énekkarosok és a színjátszósok történelmi időutazásra invitálták iskolánk diákjait, pedagógusait, a megjelent szülőket ’56-os ünnepi műsorukkal. A kommunista diktatúra zsarnok elnyomása, az 1956-os események kiváltó okai és a szabadságukért küzdő forradalmárok célkitűzései úgy elevenedtek meg a színpadon, hogy a közönség soraiban ülők mindannyian megérezhették, mit jelentett a 20 század második felének Magyarországán a zsarnokság, a szabadságvágy és a hazaszeretet. Megemlékeztünk történelmünk hőseiről, akik áldozatvállalásukkal beírták a magyar nevet az emberi emlékezetbe. A dalok, versek, prózai szövegek visszarepíthettek bennünket a második világháború utáni remény időszakába, az 50-es évek elnyomásának idejére, majd 1956 hősi áldozatvállalásához, a köztársaság 1989-es újjászületéséhez, hogy napjaink ifjúsága megérthesse, miért a főhajtás minden év októberében.

A hely, ahol élünk


Október 16-án iskolánk közössége újabb értékkel, tudással gazdagodott. Környezeti kincseink megismerése jegyében Tóth Mihály, természetvédelmi szakember tartott felsős diákjainknak színes bemutatót a Pinka-mente élőlényeiről, s a természetvédelem jelentőségéről. Sok érdekes dolgot hallottunk például a hódokról, a Pinka halairól, vagy épp a hangyák és boglárkalepkék kapcsolatáról. Érdeklődve várjuk a folytatást, mely során terepen is megismerkedhetünk szűkebb hazánk élőlényeivel és lebilincselően szép élőhelyeivel.