Boldogiskolák találkozója
2025.03.20-án iskolánk diákjai Szentpéterfán vehettek részt az immáron 4. alkalommal megrendezésre kerülő boldogiskolai találkozón.
Intézményünk sok-sok éve tagja már a Boldogságóra Program keretében szervezett közösségnek, s Örökös Boldogiskola címmel is rendelkezik.
Ez annak köszönhető, hogy a hétköznapi oktató-nevelő munka megvalósítása mellett kifejezetten nagy figyelmet szentelünk a hozzánk járó gyerekek szociális és érzelmi készségeinek fejlesztésére is.
Hisszük, hogy ezeknek az alapvető kompetenciáknak a fejlettsége nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy diákjaink majd nem csupán cselekvőképes, hanem boldog, kiegyensúlyozott felnőtté válhassanak. Ennek megvalósítására jó eszköznek gondoljuk a Boldogságóra Program követését, amelyet minden tanévben különböző közösségekben, illetve intézményi szinten is működtetünk.
A találkozóról, illetve tanulóink szerepléséről a média több csatornán keresztül is beszámolt, amelyek az alábbi linkeken érhetők el:
vaol.hu/helyi-kozelet/2025/03/boldog-iskolak-talalkozoja
facebook.com/watch/?v=1193068242427130
facebook.com/boldogsagora
Szegleti Veronika igazgató