János vitéz (h)arcai

Interaktív társasjáték Horvátlövőn

Még több kép a Galériában

A Petőfi Program keretein belül, a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Horvátlövőn „János vitéz (h)arcai” címmel tartalmas és a gyerekek számára is érdekfeszítő programot szerveztek.

Az együttműködésre, problémamegoldásra épülő dramatikus társasjátékon iskolán több osztálya is részt vett, ahol Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeménye szolgáltatta a keretet a foglalkozáshoz. A játékvezetők irányítása mellett senki nem unatkozott, mindenkinek megvolt a maga szerepe és feladata. Remek kedvcsináló volt ez azoknak, akik Petőfi művét még nem ismerik. A program a közös játék élményét nyújtotta mindenkinek, még azoknak is, akik irodalom óráikon már komolyabban foglalkoztak a János vitézzel.

Az interaktív társasjátéknak csak együttes erővel lehettek a diákok győztesei, hiszen a játék végén, sok kaland és megoldandó kihívás után állt össze a végső eredmény, ami nem más volt, mint egy emléktárgyakból összeálló ajándékdoboz Petőfi Sándor elképzelt születésnapjára.

Huszárné Szabó Tímea, szaktanár