A költészet napja
Költészet napi szavalóverseny iskolánkban
A magyar költészet napját minden évben április 11-én ünnepeljük. Ekkor a klasszikus és kortárs magyar költők és költeményeik előtt tisztelgünk, és ezzel együtt a magyar nyelv szépségét is éltetjük. Természetesen ez 2024-ben sem volt másként.
A közel 70 éves hagyományt országszerte megtartják, és megünneplik József Attila születésnapját, ami egyben a versek ünnepnapja. Nincs is talán szebb módja ezen a napon a megemlékezésnek, mintsem az, ha verseket megszólaltatva emlékezünk meg erről az alkalomról. Így van ez évek óta iskolánkban is, ahol szavalóversenyt szervezünk több, mint 20 éve. Idén négy vers, Balogh József Sulivárója, Lackfi János A nagy valóság-show című verse, Juhász Magda Tudós leszek!-je és Reményik Sándor Ha nem lesz többé iskolánk című műve hangzott el 31 diák tolmácsolásában. A verseknek nem csak témája, azaz az „iskola”, hanem a szavalók szándéka is közös volt: hitelesen és élményt nyújtva előadni a sorokat, melyeket költőink papírra vetettek. Gratulálunk valamennyi szavalónak, akik vállalták a plusz feladatot és kiálltak a zsűri és a hallgatóság elé. Ehhez nem csak bátorságra, de tenni akarásra is szükség volt, hiszen a vers szövegét értelmezni és megtanulni kellett, valamint gyakorolni, csiszolni kellett a hiteles előadásmódot is. Íme azoknak sora, akiknek ez a legjobban sikerült:

De azoknak sincs okuk szomorkodni, akik helyezést nem értek el ebben a versengésben. Büszkék lehetnek helytállásukra és arra, hogy vállalva a megmérettetés izgalmát valami értékeset, és élménytelit nyújtottak. Ez korántsem kis dolog, sőt, büszkeségre ad okot valami szavaló számára. Ők sem tértek haza üres kézzel, hiszen a Szülői Szervezet támogatásának köszönhetően mindenki ajándékban és díjazásban részesült.
Huszárné Szabó Tímea, szaktanár