Nemzetiségi nap


A téli ünnepek

Ez volt a téma az idei nemzetiségek napján, melyet hagyománynak megfelelően decemberben tartottunk iskolánkban. A rendhagyó nap különös jelentőséggel bírt, hiszen generációk találkozása is volt egyben. Iskolánk egykori tanulója, Horváth Sándor volt, aki a jelenkor iskolásainak mesélt. Sanyi bácsi téli meseládájából sorra kerültek elő a téli ünnepnapokat jelképező kellékek, Katalin naptól Vízkeresztig. Érdekes, ismereteket bővítő és megható délelőtt volt ez, ahogy kicsik és nagyok, idősebbek és fiatalok együtt emlékeztek meg arról, miként is élték és élik meg a nemzetiségek az ünnepeket. Milyen szokásaik voltak, hogyan jósolták meg az időjárást, a leendő férj nevét, a bőséget, a jövő évi termést; hogyan élték meg a szeretet, a család ünnepét együtt, keresztény módon.

Hálásan köszönjük Sanyi bácsinak, hogy eljött hozzánk, türelemmel, szeretettel interaktív módon foglalkozott a gyerekekkel.

Sanyi bácsinak, iskolánk Tanulóinak, a kedves Szülőknek, iskolánk egész közösségének Áldott, békés, boldog szent karácsonyt kívánunk!