Diáknap a fővárosban
Iskolánk szinte minden tanulója jó hangulatú kiránduláson vett részt az őszi szünet előtti utolsó tanítás nélküli napon. Az előre tervezett program szerint fővárosunk látnivalóinak megtekintése mellett sor kerülhetett egy-egy színházi élmény megvalósítására is. Az utazást három csoportban, három különbözőképpen – a gyerekek életkori sajátosságaihoz igazodva – összeállított programmal szerveztük.
Intézményünk alsó tagozatosai látogatást tettek a Budapest Bábszínházba, ahol teltházas közönség előtt tekinthették meg a klasszikusnak nevezhető Holle anyó című mese feldolgozását. A hagyományos bábszínházi technikák elvarázsolták tanulóinkat, s valódi meseélménynek lehettek részesei a helyszín nyújtotta bravúros technikai eszközök szakszerű működtetésének köszönhetően. Ezt követően különleges, és kellően interaktív kiállításokat jártak végig a Természettudományi Múzeumban, majd különböző szakmák világába nyerhettek gyakorlati betekintést a Minipolisz parkban. Iskolánk 5.-6. osztályosai örömmel ugráltak a Cyberjump park trambulinjain, tananyaghoz köthető kiállításokat tekintettek meg a Szépművészeti Múzeumban, majd a Fővárosi Nagycirkusz időszaki műsorát élvezhették. Legnagyobbjaink a Hadtörténeti Múzeumban nyerhettek betekintést a hadtudományok világába, majd szintén ugráló-élményben részesülhettek, végül az iskolai tanulmányaikhoz szorosan kötődő Tanár úr kérem című színvonalas színházi előadást tekinthették meg a Karinthy Színház fali között.

A tartalmasan eltöltött Diáknap eseményei, és programjai nem csupán örök élményt jelentenek minden gyermek és pedagógus számára, hanem kifejezetten jó közösségépítő tevékenységként is szolgáltak. A sokféle tömegközlekedési eszköz használata kifejezetten erősítette az egymásra való odafigyelés szükségességének érzését, elősegítette az empatikus viselkedés, valamint a közösségi magatartási normák kialakulásának fejlődését.
Szegleti Veronika intézményvezető
A nap eseményeiről készült fotók galériánkban megtekinthetők.