Örökös Ökoiskola
Intézményünk a 2010–11-es tanévben indította el ökoiskolai programját az első sikeresnek ítélt pályázat benyújtásával. Már amikor az első önértékelési táblázatot töltöttük ki Vargyasné Köbli Lilián tanárnővel, megfogalmazódott bennünk, hogy valóban sokrétű Öko–tevékenységet végzünk intézményünk falai között. Azóta ez irányú pedagógiai munkánk fokozatosan bővült új elemekkel, és az újra, és újra megújított pályázatokban vállalt előremutató feladatok minden esetben teljesültek, megvalósultak.

Mára már gyönyörűen rendezett udvari környezet vesz minket körül, szépen telepített növényekkel, általunk épített sziklakerttel, valamint tanulóink által gondozott növényfallal. Mindennapi oktató–nevelő munkánkat áthatja a fenntarthatóság pedagógiája, ennek tükrében szervezzük programjainkat, építjük fel hétköznapjaink tevékenységeit. Az elmúlt években számos szülői, fenntartói és helyi segítséget kaptunk annak érdekében, hogy céljaink, terveink megvalósulhassanak. Az együttműködés gyümölcse pedig, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviseletében Prof. Dr. Bódis József oktatásért felelős államtitkár, és az Agrárminisztérium képviseletében Dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár „Örökös Ökoiskola” címet adományozott iskolánknak, amely már a visszavonásig érvényes.
Vállalt feladatainkat továbbra is törekszünk megvalósítani, és iskolánk tanulóit ökoiskolai szemléletű nevelésben részesíteni, mivel hisszük, hogy minden gyermeknek a későbbiekben majdan arra lesz igénye, ami őt a hétköznapokban körülveszi.
Szegleti Veronika
intézményvezető