Legyen a Te kedvenced is A Pál utcai Fiúk!


Sokan vagyunk, akiknek gyerekkori kedvenc olvasmánya lett Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című ifjúsági regénye. A mai diákok közt is van szépszámmal, akiknek elnyeri tetszését a mű, sőt világszerte számíthat rajongókra, hiszen a 1907-ben megjelent regényt 35 nyelvre fordították le és Olaszországban, Brazíliában kötelező, Lengyelországban és Japánban ajánlott olvasmány az iskolákban. Hogy a kort, a szereplők eredeztethető alakjait, és a történet érdekességeit még inkább megismerhessük, interaktív vándorkiállítást szervezett a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Móra Kiadó, amely a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárba is eljutott. Ha már helybe jött a tárlat, ötödikeseink sem akartak lemaradni róla. Megismerkedhettek a szerző rövid életútjával, még eredeti hangfelvételen „szólt is hozzájuk” Molnár Ferenc, megtudhatták, hogy milyen valós személyekről mintázta regénye hőseit az író, milyenek voltak a regény korában a benne szereplő helyszínek, kezünkbe vehették az érmét, amivel akkoriban fizettek, megtapasztalhatták, hogy mi is az a gitt, de még igazi gittegyleti pecsétet is nyomtathattak!

Az ötödikesek kis csapata előtt is ott a lehetőség, hogy mindannyian megismerjék ezt a regényt, és minden bizonnyal nagyobb kedvvel fognak olvasásához ezen élvezetes kiállítást és foglalkozást követően.

Huszárné Szabó Tímea
szaktanár