Iskolai kirándulás a fővárosban

Intézményünkben a hétköznapi oktató–nevelő munka során kiemelt figyelmet fordítunk a fenntarthatóság pedagógiájának alkalmazására. Ennek részeként a 2018-19-es tanévben helyi értékeink védelmét, hazánk jobb, céltudatosabb megismerését tűztük ki fő nevelési programunknak. A megvalósítási folyamat első állomása egy iskolai látogatás volt Budapestre. A kiránduláson szinte minden tanulónk, és pedagógusunk részt vett, így egy igazán jó hangulatú rendhagyó napot tudhatunk magunk mögött. Az út során nem csupán a meglátogatott helyszínek, és megtekintett látnivalók kaptak nagy jelentőséget, hanem a sokféle közlekedési eszközön való utazás is. Tanulóink számára már a kényelmes, és jó utazási körülményt biztosító Inter City–s vonatozás is egyedi élménynek számított, ám a leghangulatosabb mégis a villamosokon, kombínón, metrón és a kisföldalattin, valamint a számos mozgólépcsőn való közlekedés volt. Annál is inkább, mivel ezt egyszerre 120–an tettük a főváros munkanapi nyüzsgésének kellős közepén. Diákjaink kitűnően működtek velünk, és egymással együtt a nagyvárosi forgatagban is. Számos újdonságot nyújtott a Csodák Palotájában szervezett egyedi szakmai pályaorientációs nap, ahol mindenkinek lehetősége volt az „alapjátékok” kipróbálása mellett sokféle szakma képviselőjének, pl.: pilótának, mozdonyvezetőnek, vagy éppen meterológusnak lenni. Ezt követően Ganz Ábrahám Gyűjteményét tekintettük meg, és a napot a Fővárosi Állat– és Növénykertben zártuk. Útközben lehetőségünk volt megcsodálni a Dunát, az Országházat, és a Hősök terét is. E kirándulás jó alkalom volt a közösségépítés és a tudatos empátia–fejlesztés gyakorlására is, amellett, hogy maradandó élményben részesülhettünk mindannyian.

Szegleti Veronika
intézményvezető