Tánccsoport

Tánccsoport

Iskolánk tánccsoportja az idei évben is sok sikeres és színvonalas szereplést tudhat maga mögött. A lelkes kis csapat szerepelt Kópházán a Crvcak ifjúsági tánc és tambura találkozón illetve a helyi rendezvényeken, úgy mint az Idősek napján, a GRAJAM dalfesztiválon és az iskolai Családi napon.

Iskolánk nemzetiségi volta miatt fontos, hogy a felnövekvő generáció tovább vigye a helyi kulturális értékeket, őrizze a helyi, illetve anyaországi népdalokat, néptáncokat. Nagy öröm számunkra, hogy iskolánk tánccsoportja folyamatosan nagy létszámmal büszkélkedhet, diákjaink örömmel vesznek részt a táncszakköri foglalkozásokon.

Köszönöm a gyerekeknek idei munkájukat és nem utolsósorban a szülőknek az egész éves segítséget, támogatást! Bízom benne, hogy jövőre ugyanígy, ugyanilyen létszámmal és lelkesedéssel folytatjuk hagyományőrző tevékenységünket.

Pezenhoffer Veronika
csoportvezető