Vas és Zala Megyei Német Nemzetiségi Szavalóverseny

A hagyomány szerint minden tanévben megrendezésre kerül a német nemzetiségi szavalóverseny. A rendezvényt ebben a tanévben Szombathely Megyei Jogú Város Német Önkormányzata szervezte. A november 23-ai megmérettetésen Vas és Zala megye diákjai adtak elő két német nyelvű verset. Diákjaink, Gráczer Flóra Patrícia és Taschler Marcell a negyedik osztályból, illetve Éder Korina Mária az ötödik osztályból az idén is kiemelkedően szerepeltek. A tanulók külön korosztályonkénti kategóriákban versenyeztek, melyekből az 1-4 helyezett juthatott tovább a Mosonmagyaróváron megrendezésre kerülő regionális fordulóra. Ez az idén két nebulónknak is sikerült:

Taschler Marcell kategóriájának első, Éder Korina Mária kategóriájának harmadik helyezettjeként jutott tovább.

Az elért eredményekhez gratulálunk, a további fordulóhoz sok sikert kívánunk!